“Összefogtunk, mert tiszteljük egymás munkáját, kedveljük egymás borait. Összefogtunk, mert összekötnek minket a közös munkával, borozással, beszélgetéssel eltöltött órák.

Összefogtunk, mert hiszünk benne, hogy különleges adottságú dűlők gazdái vagyunk, ami egyedi és új borkaraktert tud adni. Összefogtunk, mert úgy gondoljuk, így külön-külön is érdekesebbek leszünk. Összefogtunk, mert így jó nekünk.

Csoportunkat az a hit köti össze, hogy a Mátrai borvidéken vannak olyan kivételes adottságú dűlők, ahol elsősorban a földben rejlő geológiai értékekből eredően összetett, tömör szerkezetű, harmonikus, és erős egyedi karakterrel rendelkező borokat készíthetünk.

Kézműves borászat alatt pedig azt a vezérelvet értjük, hogy a szőlészkedés és a borászat folyamán csak olyan emberi beavatkozásokat tegyünk, amelyek a kezünkbe kapott természeti kincs egyediségének, harmóniájának megszületését, kibontakozását segíti. Alapvető meggyőződésünk, hogy a fent leírt célokat csak komoly szintű hozamkorlátozás és átgondolt, a minőség céljainak alárendelt, alapos zöldmunka árán lehetséges megvalósítani, csak így készíthető az általunk megcélzott természetes bor, aminél a minőség forrása a szőlő.

A csoport esetleges bővülésekor is a magas borminőségen felül azt tartjuk a jövőben döntő szempontnak, hogy a fent leírt alapelvek és meggyőződés vezéreljék a csatlakozókat is. Ezáltal bízunk benne, hogy sok-sok év közös munka után a Mátra különleges vulkanikus talajain termett borok rangban újból a magyar borpalettán a természet adta lehetőségeikhez közelednek majd.

Birtokaink fizikailag is közel vannak egymáshoz, két szomszédos falu: Gyöngyöspata és Szücsi határában, Budapesttől mintegy 80 kilométerre.”